Csipke bejegyzései

Karácsonyi terítő

csütörtök 2007. nov. 29. 19:12, Ralina, 5 komment

Kategóriák: Hímzéseim , Csipke
Címkék: Befejezve

Hosszas bökögetés után, íme a kész horgolt, hímzett terítőm. Kb. másfél mouliné 680-as DMC-t fogyasztottam el. A virágok mintáját fel kellett nagyítanom kétszeresére, hogy jól mutasson a hímzővásznon. Ennek a hímezhető betétnek nagyon szép egyenetlen szálvastagságú a szövése, jól lehet rá keresztszemezni. Az utolsó két virághoz már rendelnem kellett fonalat, annyira elfogyasztottam. Ránézésre persze nem olyan nagyok a motívumok. A végét legszívesebben átaludtam volna, de akkor még most sem lenne készen. Hiába, nem vagyok oda ai ismétlődő mintákért. Nagy önuralom kellett hozzá, hogy ne kezdjek inkább három másik hímzésbe. Most igen erős volt ugyanis a késztetés, mert mindenfélbe beleszerelmesedtem. Már megint tündérek... Azt hiszem ezekből sosem fogok kinőni, pedig igyekszem. :) Nahát a fotót még nem is mutattam:

Kész terítő


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Próba

hétfő 2007. nov. 19. 15:21, Ralina, 4 komment

Kategóriák: Csipke

Készítettem egy montázst a leendő terítőmről. Ez nem a kihímzett kép, csak egy Photoshop próbálkozás. :) Valójában az első virágocska felénél tartok 680-as DMC-vel. Ez az eredeti horgolásnál is használt minta, csak épp négyszeresére nagyítva.

 Próba


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Csipketerítő

vasárnap 2007. nov. 18. 22:54, Ralina, 7 komment

Kategóriák: Csipke
Címkék: Csipketerito

Szélcsipke nélkül a tükörből:

Összeállítva

Elkészült a horgolásom. A körbefutó első sorral töltöttem a legtöbb időt. A vászon négyzetek oldalainál egyenletesen el kellett osztanom a mintánál már megszokott 37-37 lyukacskát. A szélcsipkében kialakuló mintát is átalakítottam ehhez a terítőhöz. A széle kicsit közelebbről:

Szélcsipke

Anchor horgoló
Az óarany Anchor horgolócérnámból még maradt is kb. fél gombolyag. A korbefutó sorok egyenként legalább két-két órát vettek igénybe. Íme teljes pompájában. Hímzés nélkül is gyönyörűen mutat. 65×65cm. Kattints a képre!

Kész terítő


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Rece-fice

csütörtök 2007. nov. 15. 8:50, Ralina, 6 komment

Kategóriák: Csipke
Címkék: Csipketerito

Ilyen gyorsan még nem nőtt egy horgolásomsem, kész öröm ezzel a vászon blokkal dolgozni.

2×3

Számolgattam, mi lenne, ha vennék még blokkot és cérnát egy nagyobb 5×5 kockából álló csipkéhez. Ami gyönyörű és szép méretes darab lenne. De nem feltétlenül van szükségem egy 16.000 Ft-os terítőre. Így már csak 3 blokk hiányzik, ahhoz hogy elkészüljön. Azon is sokáig töprengtem, melyik legyen az a 3 blokk. 2 csipke és egy ekrü négyzet, vagy 2 ekrü és egy csipke négyzet. Az utóbbi győzött, mivel van még két vászon blokkom, és egy fél gombolyagom a maradék csipkés négyzethez. A 3 utolsót gombócot már a szélcsipkére szánom teljes egészében, így is tartok attól, hogy talán nem lesz elég a végén. Ha elkészült a 'drááágaszááág' valami szép hímzést kell még a vászonra találnom.

Recehorgolás

Kezdő láncszemsor

Ahány négyzettel kezdjük a horgolást, annyiszor 3+1 láncszemet horgolunk.

 

kezdő láncszemsor

 

Sorkezdés

Amennyiben a szélső négyzet üres, még 5 láncszemet horgolunk a kezdő láncszemsorhoz, majd az első egyráhajtásos pálcát a sor végétől számított 9. láncszembe öltjük. A tele négyzetnél a láncszemsor végére még 3 láncszemet készítünk, és az első pálcát a sor végétől számított 5. láncszembe öltjük.

Szaporítás a sor elején

Annyiszor 3 láncszemet horgolunk az előző sor végén, ahány négyzetet akarunk szaporítani. Ezután a sorkezdés, illetve a rajz szerint folytatjuk.

szaporítás a sor elején

Szaporítás a sor végén

Üres négyzetnél 2 láncszem, majd 1 négyráhajtásos pálcát öltünk a sor utolsó pálcájának tövébe, de ha több négyzetet szaporítunk, akkor mindig az előző négyráhajtásos pálca közepébe szúrunk. Tele négyzetnél kétráhajtásos pálcát öltünk a sor végébe, illetve az előző pálca törzsének aljába.

szaporítás a sor végén

Fogyasztás a sor elején

Kúszószemeket készítünk az előző sor pálcáira, illetve láncszemeire a kezdésig.

fogyasztás a sor elején

Fogyasztás a sor végén

Elhagyjuk a megfelelő számú szélső négyzetet. Amennyiben folyamatosan egy-egy négyzetet fogyasztunk a szélén, akkor az utolsó üres négyzetet 1 négyráhajtásos pálcából horgoljuk. A tele négyzet pálcáit félig készítjük el, majd a tűn lévő hurkokat kettesével horgoljuk le, így nem kell a következő sor elején kúszószemeket készíteni.

fogyasztás a sor végén

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Patchwork csipke

kedd 2007. nov. 13. 18:42, Ralina, 4 komment

Kategóriák: Csipke
Címkék: Csipketerito

Nem riadtam meg holmi fémszálas horgolócérnától. Maradtam az 1,25-ös tűnél, de változtattam a rececsipke szerkezetén. A 2 láncszem, 1 ráhajtásos pálca változatlan, ám a lyukak kitöltéséhez már csak 1 ráhajtásos pálcát tettem a két szélső pálcák közé kettő helyett. Ez adja a mintát, ami az első próbálkozásnál kissé széthúzta a sorokat. Némi matematikai virtuózitás és még kétszer átrajzolt minta után. Tegnap elkészült az első blokk:

Csipke1

Csipke2

Aztán a második:

Csipke3

Csipke4

Még maradt egy kevés az első gombolyagon, harmadik blokk már valószínűleg nem jön ki ebből a mennyiségből. Így előre tudok kalkulálni. Egy-egy vászon blokkot horgoltam egybe a csipkével. Majd a keletkező két-két blokkot azonos színű #4-es Kreinikkel varrtam egymáshoz. Próbálkoztam a készítés közbeni összehorgolással is, de így szebb. A hozzávalókból egy 3×3-as terítő fog kikerekedni, de ezt már most kicsinek találom... meg nagyon drágának. A szélcsipke kezdéséig van még némi gondolkodó időm, vegye-e még cérnát, horgolható blokkal, vagy ne vegyek?

Klikk a képre!

blokk

Hétvégén nem sok mindent alkottam, pénteken uszodában voltam a srácokkal, másnap suliban, aztán vendégeink jöttek. Legszívesebben téli álmot aludtam volna. Sulis napon gondolkodtam még, hogy benézzek-e a hímzős talira, vagy ne nézzek. Az útvonalat is kikalkuláltam, hol fogok leszállni a piros 7-es buszról a Kosztolányi tér helyett... na, majd valamikor máskor. Suliban két órám volt, de 9-től 15 óráig. Marketingen feltaláltunk egy új teát. Megállapítottuk, hogy a legolcsóbb narancslé a legfinomabb és jókat nevettünk a kísérleti nyulakon. Hogy a rettenetes szervezés valaha is megjavul-e az már rejtély: mint pl. 80-an egy 40 négyzetméteres lyukban, fél társaságnak elegendő paddal és székkel... egy időben tartott órákkal, rossz esetben tanár nélkül. És halvány lilám sincs, mikor lesz végre rajz órám. Nem semmi!

Jó hír, hogy egy webáruháznak készítek havi rendszerességgel megjelenő keresztöltéses ingyenmintákat, ezzel is gyakorolva a képszerkesztést.

Múlt csütörtökön leadtam két keretezni való anyagot, sajnos holnap másik lécet kell néznem a tűfestett tündinek. Mégsincs léc. Vígasztalom magam, hogy szebb lesz.


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Rececsipke

hétfő 2007. nov. 5. 17:53, Ralina, 6 komment

Kategóriák: Csipke
Címkék: Csipketerito

Nem bírtam ellenállni a 300-as Anchor Artiste metál horgoló cérnámnak, senki ne ezen akarjon megtanulni kézimunkázni. 25 g=250 m. 1,25 vagy 1,5-ös horgolótűt ajánl. 1,25-öst találtam is itthon. A másikat nem is kutattam, van-e itthon belőle, pedig van miből. Rögtön körbeszaladtam az első blokkon. Körbehorgolva: 20×20 cm. Egy pálca, egy láncszem váltakozásával, a pálcáknál a vászon előre kialakított lyukaiba öltöttem le, sarkokon 3 láncszem.

első sor

Sikeresen lebeszéltem magam a többi blokk előre körbe horgolásáról. És amint összeértem az első sorral neki láttam négyzet egyik oldalán kialakuló rececsipkének. 2 láncszem, 1 ráhajtásos pálca váltakozik, a fordulásnál 5 láncszem. 29 négyzet alakult ki az első sorban. A körbe futó első sor minden második láncszemébe öltöttem le. A kinézett minta egy régi Fürge Ujjak magazinból származik (39×39 négyzet) máris nagyobbnak bizonyult, mint kellene. Ezért az egészet átrajzoltam, még hasonlít az eredetire. A minta feléhez közeledve sajnos kiderült, hogy nem lesz jó a mintám. A magassága nem lesz elég nagy a mellé kerülő vászon blokkhoz oldalához viszonyítva.

készülő csipke

Most szomorkodom. Még nem volt szívem lebontani a kb. 2 órás munkámat. Nem tudom még, mi lenne jobb. Ha keresnék egy valamivel nagyobb tűt. Vagy átrajzoljam az egész mintát... kötött pulcsi stílusban megnyújtva... Miért nem hímeztem inkább helyette?


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

PIF Évitől

szerda 2007. aug. 8. 17:59, Ralina, 4 komment

Kategóriák: Csipke
Címkék: PIF

Ma megérkezett az örömhozó ajándék csomagom Évitől. :) 8 éves Balcikám kértem meg, hogy fotózzon le vele. Nagyon finom, lehelet könnyű kis csipkesált kaptam, enyhén melíros, finom darab. Mikor először megláttam Évinél volt egy olyan -ez lesz az én ajim - érzésem, mivel előtte kipuhatolta, mi a helyzet a stólával és a lila színnel. És igen! Ez már az enyém, itt is elmondom, hogy még nem láttam ilyen leheletnyi kötött csipkét, pedig anyu és én is sokat tötöttünk már. Valahogy mindig olyan érzésem volt, hogy vékony szálú fonalból csak sűrű, aprószemű mintát lehet kihozni. A puhaságát talán a bal alsó kép adja át a legjobban. Igazán örülök. Köszönöm Évi, gyönyörű lett!

Évitől kaptam


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Csillag gyűjtés

hétfő 2007. aug. 6. 9:53, Ralina, 1 komment

Kategóriák: Csipke

Szegény manó kispadra került, már két napja hever mozdulatlanul a kis korsókezdeménnyel. Viszont áthorgoltam magam a két maroknyi selyemgubancon. 15db 8 cm-es csillag született belőle 2-es tűvel, de már a 24-nél járok. Fél napot töprengtem a szabásmintán, vajon függőlegesen, vagy vízszintesen fussanak majd a sorok a ruhámon. Eldőlt: vízszintesen. Sikerült eltüntetnem a centim, így más ruháimhoz, meg magamhoz méricskélem az egyre nagyobb gyűjteményem. Remélem, én magam már nem leszek nagyobb.

Csillagok

Gyerekek hazatértek a nagyitól. Bence rácsodálkozott, miféle új kézimunkába fogtam, ennyire régen nem horgolhattam. Egy pillanatra még ufónak is nézett.


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Selyem csillagok

szombat 2007. aug. 4. 13:14, Ralina,

Kategóriák: Csipke

Elhatalmasodott rajtam a horgolás utáni vágy. Feltúrtam több évfolyamnyi Fürge Ujjak magazint, az interneten szörfözve is találtam sok szép csipkét. Legalább egy tucat ideális alanyra bukkantam, amikről kiderült, hogy problémás lenne belekezdeni, mert a meglevő, tizenéves fonalaimmal ( fehér Mátra és Violetta ), főleg a szálvastagság miatt már nem úgy mutatnának a kinézett darabok, ahogyan szeretném. A terítőkből egyelőre elegem van, valami csipkés blúzt, vagy Évitől elirigyelt vállkendőt, rojtos stólát szeretnék. Most legszívesebben felvásárolnék egy vagonnyi Eldorádó, Piroska, meg melíros gyapjú fonalat, és igazán növeszhetnék még két pár kezet, hogy elkészülhessenek a kívánságlistámra került csipkerucik. Mivel se Síva nem vagyok és új fonalam sincs, abból horgolok, ami van. Tehát a fonalhoz választottam végül hozgolni valót, egy csillagokból összehorgolt blúzt néztem ki, amit a Mátra fonalaimból már el is kezdtem. A 6 motring közül az egyik teljesen össze gubancolódott, mert ugyan mi mást is csinálhatott volna 10 éves unalmában egy amúgy is csúszós selyemfonal. Azzal kezdtem a munkát, hogy végre megmeneküljön és ne gondolja tovább: valami elegáns hímzés lesz belőle.

Horgolás


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Elhanyagolt csipkék

hétfő 2007. ápr. 16. 17:58, Ralina, 3 komment

Kategóriák: Csipke

Itt vannak az emlegetett, több éve rám váró horgolásaim, mind ekrü színű hol 20-as, 60-as és 80-as cérnából.

csipkék

1. számú a kb. 20 éve elkezdett zsinórcsipkém. Szó szerint félkész. Ez volt a betegágyas munkám, mindig akkor készült csak, mikor az ágyat nyomtam, nem az iskolapadot. Kétféle zsinórból horgoltam, amit a nagymamám szőtt törölközőjén előrajzolt mintára férceltem, ennél nagyobb anyagot nem találtam, aminek tartása is van. A zsinór tekeredéséből kialakuló leveleket és virágszirmokat pedig kihímezgettem, szintén horgolócérnával, az ehhez a technikához szükséges motívumokkal. Legutálatosabb része a pókolás, az összetartó lábacskák besodrása két szomszédos zsinór között. Pedig az már tényleg a vég. Utána már csak a fércet kell fejteni, mint ahogy azt már megtettem a terítő kész felével.

2. számú egy kb. 4 éves négyzetes terítő. Először igen méretesne indult... gondolatban. Ma már annak is örülnék, ha ez a kisebb négyzet befejezett lenne. Ahhoz kb. 9 kis négyzet hiányzik, ami elvileg egyetlen nap elkészülhetne... Na ez sem mostanában lesz...

3. futónak indult a 15 fiókos komódomra, ami kb. 130 cm széles, szintén kb. 4 éve kezdtem. Ez a kis 10 cm-es darabka egy jó hónap munkája. A rececsipkében egy fél sas rajzolódik ki. Ez egy reneszánsz minta a Báthory-család olasz udvaroncai hozták magukkal. Ennek a mintának későbbi származéka Bethlen Kata recebetétes terítője és Barkóczy Mária színes hímzésű terítője is. Szóval nekem is kéne...

Reneszánsz minta

4. legalább 10 éve egy kis fémkapcsos bukszában hever ömlesztve. A fotón a levelek és indák csak mutatóban szerepelnek, ennél sokkal több hever halomban. Minden szükséges darabja készen van, de ez a kerek írcsipkém mondhatnám maradványa, pedig be sem fejeztem. Az írcsipkéhez először a különálló leveleket, virágfejeket kell elkészíteni, majd felfércelni egy nagy anyagra, mint a zsinórcsipkét, ehhez is készül, majd valamikor egy széles lepos szalag, ami csipketerítő külső ívét adja. Ha ez kész csak pókolni kell, már megint. Még mindig utálom. A kis horgolások szöveges leírás alapján készültekegy régi Fürge Ujjak évkönyvből, amit a könyvtárban találtam anno. A terítő sablonját már felnagyítottam régebben, hogy kéznél legyen, ha végre befejezném. Azzal mentettem ki magam, hogy nincs más anyagom, amire felfércelhetném. Ilyen lenne készen:

Írcsipke terítő

Szóval ejnye én, szégyeld magad! :)


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!